2015. március 31.

23.Fejezet~ Szép volt, jó volt, ennyi volt

Justin arcáról egyből lefagyott a vigyor, helyére döbbenet került. Szemei minden egyes pontomat végig mérték. Úgy nézett rám, mintha szellemet látna. Kezemet felemeltem és csettintettem egyet arca előtt, remélve ezzel visszatudom hozni a Földre. Tettemre Bieber felnevetett, majd megindult felém én pedig hátrálni kezdtem, még a falba nem ütköztem.
- Nem foglak bántani.- Mosolyodott el halványan.- Miért félsz tőlem?
- Én kérdeztem előbb.- Nyeltem egy hatalmasat, mire Justin felnevetett.
- Nem az óvodában vagyunk.- Röhögött a képembe.
Arcomat elfordítottam és lehunytam a szememet. Késztetést éreztem arra, hogy megcsókoljam és pofoncsapjam egyszerre. Lassan elkezdtem kifújni az eddig bent tartott levegőt, majd újra mélyeket lélegeztem. Justin alkarján támaszkodott a fejem mellett és számtól néhány centire még mindig vigyorgott. Fejem hirtelen felé fordítottam és tekintetem szemébe mélyesztettem. Perceken keresztül néztünk farkasszemet még nem ő törte meg a szemkontaktust egy csókkal. Nyelve erősen bejutásért könyörgött mire visszacsókoltam. Egyik kezemet nyaka köré helyeztem a másikkal pedig a hajába túrtam, mire derekamnál fogva megemelt én pedig a lábaimat csípője köré csavartam. Fenekemnél fogva tartott és a falnak támasztotta hátamat.
- Bieber szeretkeztünk mi már?- Suttogtam fülébe ezzel megszakítva a csókunkat.
Nyakamnak támadt egyszerre, amint befejeztem a mondatot. Apró csókokat hagyott rajta és közbe-közbe szívta a nyakamon lévő puha bőrt. Fejem saját vállamra hajtottam és minden figyelmem Justinra szegeződött. Zihálva vettem a levegőt, ami csak egyre jobban beindította és már fogait húzta végig nyakamon, minek hatására libabőrös lettem. Akartam őt. Lábaimmal amennyire tudtam csak még közelebb vontam az agyékát magaméhoz. Hajába megállás nélkül túrtam bele. Másik kezemmel pedig pólója alatt simogattam hátát.
- Nem.- Nézett mélyen a szemembe.- Nem feküdtünk le.- Erősítette meg az előbbi mondatát, mire nekem is eljutott a tudatomig.
Tekintetem az övébe fúrtam. Szemei lángoltak a vágytól és valami más is megbújt mögötte, valami olyan amit még sosem láttam a szemében és senki más sem. Az érzelmeit végig próbálta eltűntetni tekintetéből, így vad harcot vívtak a vegyes érzelmek. A megbánás, a fájdalom, a hiányérzet és a felismerés apró lángja csillogtatták meg szeme sarkát. Értetlenül tekintettem rá, de ő csak rezzenéstelen arccal nézett engem. Szájára pillantottam és megcsókoltam, de nem viszonozta, szinte ellenkezett.
- Nem lehet.- Tett le a földre majd kirohant a szobából.
Értetlenül néztem utána, nagyokat pislogva. A bejárati ajtó csapódását hallottam mire felkaptam a fejem és elkezdtem lerohanni a lépcsőn. Kétségbe esett arccal rohantam az ajtó mellett lévő ablakhoz. Bieber fehér Ferrariaja hajtott el a háztól. Elment. Szemeimben könnyek gyűltek amiket elkezdtem megérezni az arcomon. Hiper gyorsasággal töröltem le az árulkodó jeleket és a szobájába
siettem. Hatalmas erővel csaptam ki az ajtót. A szobából eltűntek a cuccai, csak néhány tárgy maradt. Szekrény ajtaja tárva volt és a hatalmas üresség tátongott benne, a fiókok szintén így. Egy hatalmas lemondó sóhaj hagyta el a számat.- Elment...- Motyogtam magamban.




12 megjegyzés:

  1. Egy ilyen fejezet után júniusig várni egy újra? Te meg akarsz ölni minket. Nagyon jó rész volt, nem csalódtam benned! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Közbe lathatjatok majd a masodik evad trailerjet! Addig is olvassátok a tobbi blogom! Puszi❤️

      Törlés
  2. Remek!Imádom!Siess az uj résszel!Kérlek!!

    VálaszTörlés
  3. Fhu..nagyon jo lett..imadom*-* ❤
    Mikor lesz kovi?:)

    VálaszTörlés
  4. Válaszok
    1. a rész már készen van, viszont a trailer még csak most készül és a trailer felkerülése után, egyből rakom fel részt is:)

      Törlés
  5. Úristenek...Most olvastal el és nagyon jó...Várom a folytatást :)
    Mikor hozod az új részt?

    VálaszTörlés
  6. über-hiper-szuper-giga-mega fantaszupisztikusan jó *---*
    már remegve várom a kövit :)

    VálaszTörlés