2014. június 10.

16.Fejezet~ Apádnak!

Egész életemben mindent titokban csináltam, nehogy valami kitudódjon az életemről és tessék itt vagyok a legnagyobb féreg ágyában, egy szál alsóneműben. Teljesen kiszolgáltattam magam neki, mint egy igazi olcsó ribanc, mint egy senki, mint akinek egy csepp büszkesége sincs. Mi lett velem? Justin Bieber azt tesz velem amit csak akar, ha visszajönne és lefektetne, sima dolga lenne, egyszerűen megőrülök mikor vele vagyok. Gondolataimat félre téve kerestem egy szobát, hogy aludjak.


Hangos üvöltözésre keltem, ami lentről jön. Ellopakodtam a lépcsőig, hogy jobban halljam miről is van szó.
- Nem érted, hogy megvan a hangfelvétel?- Üvöltötte Justin
Hangjából ítélve mindjárt szétveti az ideg, talán még nekem sem sikerült soha így felidegesítenem.
- Nyugodjál már le, mindjárt átküldöm.- Üvöltötte talán az eddigi leghangosabban
Lejjebb lépkedtem, mivel a kíváncsiság már majd megölt. A falhoz simulva, halk léptekkel egészen a fordulói kanyarig lopakodtam. Justint még mindig nem látom, de tudom, hogy ő az akármikor felismerném a hangját.
- Még mindig unalmas vagyok?- Hallottam meg a pár órával ezelőtti szituációnkat
Justin felvette az egészet! Gondolkodás nélkül rohantam le a lépcsőn egészen Justinig.
- Gyűlöllek!- Üvöltöttem arcába
Jobb kezem ökölbe szorult és már szinte ösztönösen húztam Justin bal pofarészébe öklömet.
- Anyád!- Esett Justin a földre
Ezt én tettem? Mi lett belőlem? Kezemet szemem elé emeltem, hogy jobban szemügyre vegyem. Semmi sincs rajt, mint eddig, teljesen.
- Vigyázz magadra kislány!- Emelt fel Justin kezemnél fogva
- Egy utolsó féreg vagy!- Köptem arcába
- Ribanc!- Engedett el, minek köszönhetően a földre estem
Szememmel egyből az ajtót kezdtem keresni, hogy eltudjak menekülni innen. Felpattantam és az ajtó felé kezdtem rohanni, az ajtót minden erőmmel csaptam be magam után, és hívtam gyorsan egy taxit.


- Köszönöm, hogy sietett!- Ültem be a taxis mellé
- Nincs mit! Maga is Justin Bieber egyik éjszakása?- Vetett rám egy pillantást
- Dehogy! Inkább ellenségnek mondanám!- Lestem kifelé az ablakon
Csak BadGirl meg ne tudja, hogy itt voltam, végleg elveszteném minden dicsőségem. BadGirl twittelt. Szóval már tudja... Megadásom jeléül sóhajtottam egyet és előkapartam a telefonom.

" Upsz! Pár sokat mondó kép jutott a kezembe pár perce! Rose Windsor és Justin Bieber párosunkról! Ezt vajon, hogy magyarázzák meg?       
                                                                                                                #BadGirl "  

 Sokkolva néztem végig a képeket. A hazaérkezésünkről, a nappaliban történtekről, a távozásomról. Több tíz kép... Kinyírom Biebert! Esküszöm, hogy ezt még megkeserüli! Hogy tehetett ilyet?
- Egy húszast szeretnék!- Zökkentett ki a sofőr gondolataimból
- Köszönöm!- Nyomta a kezébe az össze pénz ami nálam volt
Gyorsan kiugrottam az autóból és futólépésben siettem be a házba.

- Hát te meg?- Meredt rám édesanyám
- Anya, hajlani kettő van! Hogy-hogy te még ébren vagy ilyenkor?- Tereltem a témát
- Az most nem lényeg! Neked nem osztálykiránduláson kéne lenned?
- Nem éreztem jól magam, ezért hazaküldtek!- Hazudtam
- Hát jó.- Törődött végül bele
- Felmentem!- Adtam egy puszit arcára

Szobámba beérve egyből Georginát kezdtem hívni.
- Georgina! Holnapra mindent tudni akarok Justin Bieber volt szerelméről!- Utasítottam
- Rendben! Miért?
- Az most felesleges! Holnap háromra legyetek nálam Alexisszel és az anyaggal!
- De osztálykiránduláson vagyunk!- Akadt el
- Nem érdekel! Oldjátok meg!- Nyomta ki a telefont
Gyorsan felvettem a pizsamám és lefeküdtem aludni, nehéz lesz a holnapi nap, de Bieber ezt még megszenvedi. Nem hagyom annyiban, hogy BadGirlnek küldött képeket és felvett mindent. Néha olyan naiv.


Reggel energikusan keltem, majd órámra pillantottam, csütörtök 12:30. Ezeknek az IQ-bajnokok
vajon sikerült elszabadulniuk? Ha mi letudtunk lépni egy Ferrarival akkor sétálva csak kitudnak osonni.
- Jó reggelt Georgina! Kész az anyag?- Hívtam fel
- Persze- persze! Minden bent van ami kell!- Magyarázta
- Rendben, akkor nem várunk, ahogy tudtok jöttök a ház elé!
- Indulunk!- Nyomta ki a telefont
Ágyamból feltápázkodva ablakomhoz sétáltam és kinéztem rajt. Lehet rossz ötlet volt! Anyám itt hetyeg ezzel a Tommal, vagy mi a fene a neve ennek a faszinak. Nem igen tetszett a látvány ezért egy grimasz közben elhúztam a függönyöm és a fürdő felé vettem az utat.
Kénytelenül is elmosolyodtam azon, hogy Bieber megfogja szívni. Nem tudja még, hogy kivel kezdett.


A zuhanyfülkéből kiszállva törülközőmért nyúltam, de eltűnt onnan, pedig tisztán emlékszem, hogy mikor bejöttem ide tettem! Kivettem egy másik törülközőt és magamköré csavartam, majd a szobámba indultam.
- Nem hiányzott?- Hallottam meg egy hangot miután szobám ajtaját becsuktam
Rekedtes, férfi hang, agyam azonnal kattogásba kezdett. Lábam gyökereit egy hirtelen fordulattal téptem fel.
- Mit keresel itt?- Dermedtem le
Kezében az én kis rózsaszín, "Princess" feliratú törülközőmmel. Hirtelen lefagyott arcomról a mosoly. Törülközőmmel kezdtem el babrárni, válaszra várva, gyilkos pillanatokat vetve.
- Tetszettek a képek?- Mosolyodott el
- Rossz emberrel kezdtél Bieber! Mindent megfogok tenni azért, hogy megalázzalak, te utolsó féreg!-  A szavak csak új folytak a számból
- És te ennek az utolsó féregnek nem tudsz ellenállni.- Kacsintott
- Dehogy nem!- Hazudtam- Akármikor képes lennék ellenállni neked! Undorodom tőled!- Vigyorogtam képébe
- Akkor sok sikert!- Súgta fülembe
Forró lehellete volt, nyakamat végig lehelve, majd apró puszikkal kezdte kényesztetni. Ellenállnom kell neki! Minden erőmet összegyűjtve löktem el magamtól.
- Menj el!- Tártam ki előtte az ajtót
- Ügyes Windsor! A végén még elhiszem, hogy nem vagy teljesen belém zúgva!- Kacsintott majd eltűnt

13:48-at mutat a telefonom órája de ezek még mindig nincsenek itt. Ennyi idiótát egy helyen! Telefon csörgésére lettem figyelmes.
- Hol a fenébe vagytok már?- Üvöltöttem bele
- Most értünk ide.- Hallottam meg Alexis nyávogásá
- Mit csináltatok eddig?- Kiabáltam- Tudod mit? Nem érdekel.- Flegmáztam, majd kinyomtam
Justin Drew Bieber, remélem van mentőmellényed, mert elfogsz süllyedni! Életed legrosszabb döntése volt, hogy velem próbálkoztál kicseszni.
Beengedtem ezt a kép nyomorultat és felmentünk a szobámba.
- Szóval, röviden mit tudunk a csajról?- Nyitottam ki a mappát
- Patricia Kingl, huszonhárom éves. Jelenleg New Yorkban él a friss jegyesével. Nem dolgozik, HTB.
 És így néz ki!



- Ez olyan, mint Rose!- Ugrott fel Alexis
- Tényleg hasonlít!- Csillant fel Georgina szeme is
- Szerintem meg nem.- Kaptam el képet
Az igasságot megvallva, nagyon is hasonlít rám...
- Mindent kérek a vőlegényéről! Mit tudunk Justinnal való kapcsolatáról?- Tettem a mappát az ágyamra
- Mi vagyok én? Csicskának nézel?- Ugrott fel Alexis
- Mért mi másnak kéne?- Pillantottam fel rá- Fogd be a pofád!- Emeltem fel a hangom
Hirtelen Georginára kapta a fejét és hisztizni kezdett. Georgina pedig egyszerűen pofonvágta.
- Nem sokat. Justin tizenöt éves volt, Patricia tizenkilenc, pont abban az évben végzett. Patricia vette el Justin szüzességét, teljesen belezúgott a csajba, Patricia az érettségi után elment bulizni, ahol lefeküdt egy sráccal, Justin pedig benyitott. Gondolom nem kell folytatnom.
- Rendben.- Bólintottam- Georgina nem is vagy te olyan buta!- Kacsintottam rá- Hisztiske! Tudj meg mindent nekem a vőlegényéről!- Dobtam neki oda anyum MacBookját
 - Mire kéne?- Nyitotta fel hisztisen a gépet
-  Mire hármas számolok!- Forgattam a szemem- Georgina rakjuk össze az anyagot!- Nyitottam fel a MacBookom


Telefonom csörgése zavarta meg a már több órája tartó munkákat.
- Mit akarsz?- Vettem fel
- Gyere le!- Hangja határozott volt
- Nem.- Nyomtam ki
Annyira nem értem ezt a fiút, egyszer kedves, egyszer perverz, egyszer köcsög, egyszer szeretem, máskor mindennél jobban utálom őt. De most nem tehet ez ellen semmit! Ha ezt nem teszem meg örökké attól kell rettegnem, hogy Justinnak mikor mi kattan a kis fejében.
Már egy ideje bambulhattam, mikor észhez tértem és megráztam a fejem. Ujjaim hiper gyorsaságra
váltottak és mindent ami épp a fejembe volt írtam.
- Kész!- Ugrott fel Hisztike
Csak kinyújtottam az egyik kezem, hogy adja oda.
- Köszönöm!- Vettem el a MacBookot
Már értem, hogy miért inkább őt választotta, mint Biebert. A srác egy hotellánc tulajdont örökölt apjától. Nem, minta Bieberék nem lennének tele, de Justin egy idióta, ez a srác meg kedvesnek tűnik.
Végig tanulmányoztam Patricia vőlegénye, Zack életét. Villám gyorsasággal olvastam a sorok közt.


- Kész!- Dőltem hátra ágyamon, mikor befejeztem az egész anyagot- Most akkor küldjük el BadGirlnek!- Mosolyodtam el
A kurzort a küldés gombra vittem, de ott egy kicsit vacilálni kezdtem. Majd végül, minden erőm összegyűjtve elküldtem. Büsze vagyok magamra, hogy megtettem, de a hasam mégis görcsben áll.
- Elmehettek!- Pillantottam Georginára
Csak egy bólintással jelezte, hogy rendben, majd kisétáltak. Az ajtócsapódásból ítélve elmentek. Kinéztem az ablakomon az utcára, ahol megláttam egy fekete Hibrid Mercit elhajtani és egy fehér Ferrarit állni a ház előtt, ami Justin Drew Bieber tulajdonában állt. Justin a kocsinak támaszkodva
vizslatta az ajtót. Szívem egyre hevesebben kezdett verni, levegő után kezdtem kapkodni. Lábaim remegni kezdtek, izmaim elgyengültek, szemeim lassan lecsukódni kezdtek, majd már csak feketeség és fájdalom kerített magába.



- Rose!- Pofozgatta valaki az arcom
Tevékenységére morogtam egyet, majd szépen lassan kinyitottam a szemem. A saját szobámba az ágyamon fekszek. Fejem a mellettem ülő ember felé fordítottam.
- Bieber.- Sziszegtem- Mit akarsz itt?- Hangom rekedtes volt
Köhögtem párat, hátha visszakapom eredeti hangomat.
- Inkább megköszönhetnéd, hogy megmentettelek.- Forgatta meg szemeit
Szám épp beszédre nyitottam, mikor telefonjaink pittyegése zavart meg. BadGirl!


           " WTF?
 Bizonyára mind emlékszünk, még Justin Bieber volt szerelmére, a gyönyörű Patriciára, aki mellesleg nagyon hasonlít arra a személyre akitől kaptam az infókat. Jelenleg New York Cityben él, vőlegényével, Zack Dankennel, hotellánctulajdonossal. Patricia pedig HTB, miért is nem lepődünk meg ezen? Hát Bieber, az exed úgy néz ki sokra vittem már most és talán többre fogja, mint te azzal, hogy apuci pénzén kurvázol!   
                                                                                                              #BadGirl "

Csak meredtem fekete iPhoneomra. El sem hiszem, hogy BadGirl így beolvasott Justinnak! Az utolsó mondat nagyon ott van! Teljesen igaz, de Bieberről van szó... Félve néztem fel Bieberre, nem gondoltam volna, hogy BadGirlben van ennyi bátorság, hogy így lemerje írni ezt...
Justin kezében lévő telefonra merend, másik keze ökölbe szorítva. Izmai erősen megfeszülnek, tekintentével ölni lenne képes. Fogait egymáshoz szorítja, lába gyökeret vert a földbe. Máris jobban vagyok!

Egy győzelemittas mosollyas ajándékoztam meg Biebert. Lassan nézett fel készülékéből, tekintetével ölni tudott volna. Hirtelen felkaromnál fogva rántott fel az ágyról.
- Mit képzelsz te magadról? Hogy merted ezt?- Üvöltötte arcomba
- És te? Felvettél mindet egy idióta haverodnak!- Üvöltöttem vissza
Látszott rajt, hogy gondolataiba merül.
- Nem mindegy az neked?- Hunyorított rám
Hangja ideges volt, de szemei féltek és össze volt zavarodva.
- Nem! Minek neked az a felvétel? Kinek küldted át?- Vettem lejjebb a hangerőmet
- Pár hónaponbelül megtudod!- Suttogta
Kezdett megnyugodni, de még mindig ott volt a hangjában düh, szemében pedig a zaklatottság és a kétségbe esés. Valamit tud rólam!
- Most akarom! Kinek kellett?- Üvöltöttem ismét
- Apádnak!- Üvöltötte

20 megjegyzés:

  1. Nagyon jóó lett siess akövivel *-*

    VálaszTörlés
  2. jó rész lett,siess kövivel :)

    VálaszTörlés
  3. most találtam meg ezt a törit nagyon jó várom a következöt ... adryenn

    VálaszTörlés
  4. sziia van nálam ami téged illet:)
    http://nicolemoor.blogspot.hu/p/dijak.html

    VálaszTörlés
  5. perfect *-* de most sok betu hiba volt :/

    VálaszTörlés
  6. Wáááááááááá *-* nagyon siess légyszíves :) ♥

    VálaszTörlés
  7. Nagyon jó lett siess a következővel :-) :-) :-)

    VálaszTörlés
  8. most találtam rá a blogodra és nagyon bejön szóval gyorsan kövit :)

    VálaszTörlés
  9. nagyon jó! Siess a kövivel! Nagyon várom már a következő részt! ❤️

    VálaszTörlés