5.Fejezet~ Válaszok II.

- Miattam?- kérdezek vissza gondolkodás nélkül.

Justin nem válaszol, csak elfordítja fejét. Én csak nézem őt és próbálom felfogni szavait, de nehezemre esnek. Szeretem. Felszakad belőlem egy fájdalmas sóhaj és a percekkel ezelőtti jelentek játszódnak le fejemben, amikor azt mondta, hogy nem miattam jött vissza és utál. Szólásra nyitom számat, amikor telefonom megszólal. Mindketten odakapjunk fejünket. Parker. Egyből Justinra nézek, aki csak egy „vedd fel”-t tátog nekem. Hezitálva ugyan, de elhúzom a zöld kis ikont és fülemhez emelem a készüléket.   

- Igen?- teszek úgy, mintha nem tudnám, kivel beszélek.

- Kicsim, jól vagy?- üti meg fülemet aggódó hangja.

- Igen, teljesen jól vagyok. Minden rendben- pillantok a mellettem fekvőre, aki csak engem bambul.

- Annak örülök- érzem, hogy elmosolyodik.- Holnap mikor megyünk anyukádhoz?

- Még nem tudom, majd hívlak, rendben?- próbálom lekoptatni.

- Rendben, megyek, mert dolgom van- vajon mi- szeretlek Kicsim!

- Én is- hazudok neki és magamnak is- puszi.- nyomom ki a telefont.

A lehető legmesszebbi pontra dobom a készüléket. Elfordítom fejemet és tenyereim közé temetem arcomat. Belesikoltok egyet és legszívesebben keresztül rohannék a falon. Talán még sikerülne is. Elegem van Parkerből. Elegem van Justinból. Elegem van mindenből és mindenkiből.

- Miért hazudsz neki?- hallom meg a szokásos rekedtes hangot.

Rá nézek és megrántom vállaimat, mire egy apró mosoly szökik arcára. Felül mellém és ölelésébe zár. Automatikusan fúrom fejemet vállában, mintha csak elbújhatnék a világ elől. Megcsap szokásos illata, ezer közül is felismerném ezt az illatot.

- Mert mást szeretek- csúszik ki számon egy- számomra- kéretlen mondat.

- Engem- válaszol azonnal, de inkább hangzik kijelentésnek, mint kérdésnek.

Elhúzódok tőle és az ágy szélére ülök, neki háttal. Agyamban ezer meg egy kérdés fogalmazódik meg, újra és újra. Annyi minden van, amit megkérdeznék tőle. De most rajtam a sor, hogy válaszoljak neki. Végül is, ennél rosszal már úgysem lehet. Egy keserű mosoly hagyja el számat az elmúlt időszakot átgondolva.

- Miből gondolod?- húzom fel szemöldököm, bár tudom, ő ezt nem látja.

- Rose, tudom.- hangja magabiztosan cseng.

Felé fordulok és végig mérem a fiút. Hátán fekszik, tarkója alatt kezei össze vannak kulcsolva. Összehúzom szemeimet és érdekesen pillantok le rá. Ezúttal ő sóhajt fel. Érti célzásomat és beszélni kezd.

- Tudom, mióta megmentettem az életedet.- kicsit elgondolkozik, majd felnevet.- Mondjuk az elég sokszor fordult elő- nekem is elhagyja számat egy kellemetlen mosoly.

Csak bólintok egyet nem túl meggyőzően, jelezve, hogy értem, amit mondott. Eldőlök és egyenesen a Justin illatú párnák közé kerül fejem. Belefúrom arcomat a puha anyagba. Mellettem besüpped az ágy és -valaki- átkarolja derekamat, ezzel közelebb húzva magához. Justin. Elmosolyodok, hosszú ideje talán először őszintén. Tenyeremet kézfejére teszem. Testünk teljesen összesimul. Nagyon hiányzott. Mellette teljesen biztonságban érzem magam. A védelmet adó karjai között könnyen lépek az álmok világába.

Óvatosan kezdem el nyitogatni szemeimet, ahogyan visszatérek a valóságba. Régen aludtam már ilyen jót. Pihenten nyújtózkodom egyet. Oldalra pillantva veszem észre, hogy Justin nincsen mellettem. Az ablakhoz lépkedek és elhúzom a sötétkék függönyt. Kint már sötét van, jó sokat aludhattam. Körbenézek a hatalmas udvaron, apa emberei mind a helyükön vannak. Megmosolyogtat, amikor megpillantom, hogy páran a szökőkút peremén ülve eszegetnek. Visszahúzom a napvédőt és elindulok lefelé a lépcsőn. Egészen nyugodtan lépkedek egyik fokról a másikra, mikor meghallom a nappaliból apa hangját. Egyből finomabban, kezdek lépkedni. Rossz szokásommá vált a hallgatózás és az ehhez tartozó lopakodás. Falhoz simulva nyitom a lehető legnagyobb füleimet. Justin sóhajtását hallom.

- Muszáj lesz, elmondanunk neki- beszél komoly hangon.- Olyan erősen szorította a kezemet, hogy alig tudtam kiszabadítani. Kezdek már én is félni tőle- hangjában apró jókedv is helyet kap.

Szinte látom magam előtt, ahogyan apa elmosolyodik, majd ismét egyből komolyra változik az arca. Egy ideig csak hallgat. Ideges levegővételeit hallom csak. Nem szeret semmit sem csak úgy mondani, csak azután, beszél, hogy maximálisan megfontolta a szavakat. Annyi kérdésem lenne tőle is, de nem szeretném felzaklatni a múlttal. Például érdekelne, hogy miért hagyott el minket? Szereti e még anyát? Hiszen minden áldott nap bent van nála a körteremben, pedig lenne más dolga is. Hogy, miért jött el a Windsoroktól? Miért pont Chicago? Miért a sötétoldalt választotta? És még megannyi kérdés merül fel bennem, amikre talán sosem fogok választ kapni. Már ha lesz merszem valaha feltenni neki, ezeket a kérdéseket.

Feladom a kémkedést, szerintem erre a kérdésre a mai napon már nem kapunk választ, és ez csak azért aggaszt, mert biztos vagyok abban, hogy rólam van szó.

- Te inkább tőlem félj, ha újra megbántod.- hirtelen megtorpanok, apa fenyegeti Biebert.- Jelenleg még te irányítod őt, nem ő téged.

- Még- motyogja Justin alig hallhatóan.

Összehúzom szemöldökömet, zavaros, amit beszélnek. Elegem van abból, hogy folyton titkolóznak előttem. Azt mondták, hogy még Justin irányít engem és nem én őt. Ebbe nekem is lesz beleszólásom. Azt még nem tudom hogyan, de kivételesen nem várom meg ameddig a bomba robban. Ezúttal én magam leszek a bomba.

Arcomra egy levakarhatatlan mosolyt varázsolok és kilépek a feljáró takarósából. Csupán néhány lépést teszek meg, mikor mindketten rám kapják a fejüket. Bieber mindent tudóan fürkészi arcomat, ha ő irányít, akkor talán azt is tudja, hogy többet tudok, mint amennyit ők mondanak el nekem. Csak megeresztek felé egy hamis mosolyt, ami neki is feltűnik. Leülök apa mellé a kanapéra és a tévét kezdem nyomkodni. A köztünk lévő csend már-már kezd kínossá válni. Apám krákog egyet ezzel elérve, hogy mindketten rá nézzünk.

- Rose, Justinnal éppen az esti fogadásról beszéltünk- hát hogyne, hazudj, még kérlek. Áthatóan nézek rá egy pillanatra, de egyből visszaveszem a korábbi arcomat.- Parker és Shad körülbelül egy órán belül érkeznek. Együtt megyünk.

Szemeim elkerekednek. Úgy tekintek rá, mint egy őrültre. Semmi kedvem még egy partyn mosolyogni este a fantasztikus alvilági embereknek, akik valószínűleg többet tudnak róla, mint én saját magamról. Indulatosan pattanok fel és mélyen nézek apa szemébe.

- Te is tudod, hogy a múltkori Timber családos este nem sült el a legjobban- sandítok Justin felé.

Akkor kerültem kórházba és akkor hallgattam ki Ryan telefonbeszélgetését. Visszagondolva lehet jobban tettem volna, ha nem hozom utána szóba a dolgot.

 „- És Justin merre van?- Néz apára Shad.- Egy ideje nem láttam és nem hallottam felőle.
Apám meg sem rezdül, mintha tudta volna, hogy mi lesz a kérdés és előre felkészült volna. Mindenki őt nézi és várja a választ, köztük én is. Mellkasom hirtelen emelkedni kezd és egyre szaporábban veszem a levegőt. Minden kezd elhomályosulni, a világ pedig forog velem együtt. A hőmérséklet pár pillanat alatt az egekbe ugrik. Körbe-köre tekintek. hátha valaki a segítségemre siet, de semmi. Következő pillanatban már a hideg kövön fekszem, eszméletlenül. Az emberek kiabálása és a kétségbe esett sikolyok közt egyedül a mentőhangja hallatszik.”

Akaratom ellenére idézem fel a dolgokat. Testem ívben megfeszül, ahogy lepörögnek előttem újra és újra az emlékek. Érzem magamat a kérdő tekintetek. Hirtelen Justin lép mellém és felém kezd közeledni a keze, amit egyszerűen elcsapok onnét. Amikor szükségem lett volna rá, amikor én miatta feküdtem a klinikán, ameddig én szenvedtem, akkor hol volt? Addig ő nem tett mást csak számára jelentéktelen nőkkel bújt ágyba. Parker. Ő volt velem, ő próbálta összerakni a szétszóródott darabjaimat a bandával együtt. Hiába tudja, hogy mást-is- szeretek.

- Kicsim, minden oké?- üti meg fülemet Parker hangja.

Egyből rákapom fejemet. Hidegzuhanyként ránt ki a gondolataimból. Aprót bólintok és megölelem. Hajamba puszil és rám mosolyog.

- Ha megbocsátotok, nem rég ébredtem fel. Szóval szeretnék én is elkészülni- nézek körbe.

Apa biccent egyet én pedig eltűnök a fal mögött.                          

4.Fejezet~ Válaszok I.

Hevesen csókol, mint akinek csak az az egy a fontos, hogy nyelvét ledughassa a torkomon. Nem bírok magammal és bejutást engedek nyelvének a számba. Meglepődik, nem számított rá. Visszacsókolok. Azonnal lassít csókján és finom táncra hívja nyelvemet. Egyik kezével végigsimít arcomon a másikkal pedig nyakamat kezdi cirógatni. Mindkét kezemet összefonom tarkóján. Szépen lassan elkezd hátradönteni az ágyán és fölém mászik. Számról áttér a nyakara és ott kezd el kényeztetni.

- Justin- nyögöm nevét.

- Mondjad- néz rám szemeivel és abbahagyja előző tevékenységét.

- Hallottam, amikor Ryannel telefonáltál.- Fordítom el oldal a fejemet.

Felidézem fejemben az emléket, minden egyes mozzanatra pontosan emlékszem.

„- Szereted, és szüksége van rád.- Mondja a telefonba, a másik oldalról üvöltés hallok.- Ne kiabálj velem, inkább próbálj meg elszámolni magaddal és az egész bandával ha történik vele valami.- Nyomja ki a telefont, majd megfordul és látja, hogy őt nézem.
Néma csendben leül mellém, és telefonját babrálja. Nem tud megszólal, ezért én töröm meg a csendet.
- Vele beszéltél, igaz?- Célzok Justinra.
Aprót bólint és felsóhajt. Egy pillanatra sem néz rám, végig a földet pásztázza hitetlenkedve.
- Nem fog hazajönni, ugye?- Megrázza fejét, de még mindig nem néz rám.- Gyűlöl engem.- Jelentem ki, mire felemeli fejét.
- A szerelem és az utálat egy napon születtek.”

Nem merek a szemébe nézni, félek a reakciójától. Legurul rólam egészen pontosan mellém, de nem hagy magamra. Számat rágom belülről idegességemben. Hatalmas levegőket vesz a mellettem fekvő fiú. Egyikünk sem tud megszólalni. Beáll a néma csend, ami ezúttal megnyugtató. Egyáltalán nem mocorog sem ő sem én.

- És mit mondtam neki?- teszi fel hirtelen a kérdést.

- Üvöltöttél vele, amikor rólam volt szó.- bámulom a plafont.

Elneveti magát, de ez most nem amolyan szánalmas nevetés, inkább olyan tehetetlen. Az újabb kérdés már ott van a nyelvem hegyén, de inkább becsukom számat és lenyelem a kérdések áradatát. Nem telik el egy perc már megint szólásra nyitom a számat, de rögtön be is csukom. Nem tudom, hogy Justin meddig tűri még. Megváltozott, vagyis, amit az előző pár percben mutatott magából. Mintha egy új Justin lenne előttem, az az Justin, akit régen csak olykor- olykor mutatott meg magából. Sokkal értékesebb ez az énje, mint a másik. Hogy én miért is szerettem bele? Én magam sem tudom.            

Felsóhajtok és végre ránézek. Egyből a barnaszempár fogságába esem, akit talán eddig is engem néztek. Elmosolyodik. Sosem láttam még mosolyogni.

- Gyűlölsz engem?- teszem fel a kérdést, ami kijelentésnek hangzik.

- Érdekel téged, hogy én mit gondolok egyáltalán?- húzza fel jobb szemöldökét, aprót bólintok.- Azért mentem el, mert gondolkodnom kellett. Mondjuk inkább azt, hogy menekülnöm. Hazamentem Kanadába és nem csináltam semmi, csak buliztam és hazavittem minden csajt. Egyik iránt sem éreztem semmit sem.- rázza meg fejét.- És, hogy gyűlöllek-e? Lehet jobban tenném, ha utálnálak tiszta szívemből.

Bólintok és tudomásul veszem a szavakat, pontosabban csak próbálom. Megint nem mondott semmi konkrétat, csak össze-vissza dumált, mintha csak apámat hallottam volna. Egyszerűen csak magamra hagyott, se szó, se beszéd nélkül. Mintha nem is ismernénk egymás, bár’ így lenne.

  „- Nem lehet.- Tett le a földre majd kirohant a szobából.
Értetlenül néztem utána, nagyokat pislogva. A bejárati ajtó csapódását hallottam mire felkaptam a fejem és elkezdtem lerohanni a lépcsőn. Kétségbe esett arccal rohantam az ajtó mellett lévő ablakhoz. Bieber fehér Ferrariaja hajtott el a háztól. Elment. Szemeimben könnyek gyűltek amiket elkezdtem megérezni az arcomon. Hiper gyorsasággal töröltem le az árulkodó jeleket és a szobájába
siettem. Hatalmas erővel csaptam ki az ajtót. A szobából eltűntek a cuccai, csak néhány tárgy maradt. Szekrény ajtaja tárva volt és a hatalmas üresség tátongott benne, a fiókok szintén így. Egy hatalmas lemondó sóhaj hagyta el a számat.- Elment...- Motyogtam magamban.”

Idézem fel magamban életem egyik legnehezebb korszakában kezdetét.

- És hogy van a barátod?- áll elő egy újabb váratlan mondattal.

Egyből eszembe jut agya reggeli mondata.

„- Nem szereted azt a fiút, ugye?- Céloz Parkerre- Te Justint szereted.- Emeli rám teljesen tekintetét.”

Jobban ismer engem, mint akárki. Teljes mértékben igaza volt, akkor is.

Gyorsan elhessegetem a fejembe bekúszó emlékek minden egyes foszlányát és Justin várakozó arcára nézek, ismét.

- Gondolom jól- rántom meg hanyagul vállaimat.

- Nézd, én sajnálom, hogy megcsókoltalak, nem kell neki elmondani.- kezd el magyarázkodni.

Elhűlve nézem a mellettem fekvőt. Mikor változott meg ennyire? Mielőtt letámadt olyan volt, mint a régi JB, most meg egy olyan személy, akit még sosem láttam. Nem tudom ki ez a fiú.

- Nem szeretem Parkert- válaszolok őszintén.- És tudod, akármikor megtenném újra és újra.

Kajánul elmosolyodik és egy apró csókot lehel ajkaimra, amit viszonzok. Csupán már másodpercig tart, de többet mond minden szónál.

- Miért jöttél vissza?

- Te magad is tudod erre a választ.

- Tőled szeretném hallani.- kötöm az ebet a karóhoz.

- Miattad.- ejti ki száján.

  

Helyzetjelentés

Drága Olvasóim!

Tudom, hónapokra eltűntem erről a blogról, de nem szeretnék most magyarázkodásba kezdeni, inkább térjünk a lényegre.

Már írom a következő részt, talán jövőhéten sikerül publikálnom is! Lassan már Justin és Rose történetének a végéhez közeledünk, előreláthatólag 5-8 fejezet és az epilógus van már csak hátra a ebből a blogból.

Viszont, ha már itt rizsázom meg is ragadnám az alkalmat, ahhoz, hogy egy kicsit hirdessem az új blogjaimat.

1., Happened (http://madridbantortent.blogspot.hu/) -7.Fejezet

A Fly Emirates elnökének személyében nem mást, mint Tim Clarkot ismerhetjük meg, aki történetesen a Clark lányok édesapja. Az ikrek csapongó és példátlan életmódot élnek apjuk pénzén, egészen addig, amíg megtehetik. 
Tim dolgozni küldi lányait két szponzorált futballcsapatához ezzel az egymásért ölni képes testvérpárt szétszakítva. Pep az AC Milánnál, míg nővére, Kate a Real Madridnál próbál szerencsét.

2., The Selected (http://akivalsztott.blogspot.hu/) -2.Fejezet

Egyik reggel Justin Bieber és falkája jellegzetes farkas vonyításra ébred. Egyből tudják, hogy ez mit jelent számukra. Új vérfarkas érkezik a városba, az ő államukba. Nincs más dolguk, mint megtudni ki is ez a személy, megvédeni tőle a települést és lakóit, akár saját és az ellenséges faj élete árán is. Hiszen ezért születtek.

3., More Than Workers (https://nemcsakegymunka.blogspot.com/) -hamarosan indul

Xenia Tchoumi modell és műsorvezető hölgy elszántan küzd a céljai eléréséhez és általában sikerrel is jár. Az orosz nő hideg és eltökélt jellemével könnyen küldi padlóra a számára nem kívánatos személyeket. Rideg és olykor lenéző magatartása megrémiszti az embereket, de akad valaki, aki emiatt csak jobban kezd érdeklődni a nő iránt. Lewis Hamilton a gyökeres ellentéte versenytársa exének, de ez őt egy cseppet sem zavarja.

4., Different (http://masokvagyunk.blogspot.hu/) -hamarosan indul

Sutton Shaw a híres Columbia Egyetem hallgatója, csak úgy, mint barátai. A borsos tandíjat csak a tehetősebb része tudja megfizetni New Yorknak. Sutton egy napon összefut egy hasonlóan tehetős, mégis rejtélyes fiúval. Louis Tomlinson hirtelen a mennyben érzi magát a lány különleges személyiségének köszönhetően. De, a két világ teljesen különbözik egymástól, amit nem csak a család és a barátok állítanak, még a fiatalok is tudják, hogy különbözőek. Sutton élete felhőtlen és hibátlan, míg Louisé tele fájdalommal és titkokkal. De a hibátlan nem létezik, hiszen hiányzik belőle a hiba.


Jó olvasást kívánok nektek és használjátok ki a téli szünet utolsó napját!

Xx Lily Clark